Beruházásunk

1. Eszközbeszerzési pályázatunk

A Vidékfejlesztési Program keretén belül a Gerje-sztők Helyi Vidékfejlesztési Közösség Egyesület működési területére meghirdetett, VP6-19.2.1.-38-8.1.2-17 kódszámú, Helyi mikró-vállalkozások fejlesztése, új tevékenységek indításának ösztönzése című felhívásra, cégcsoportunk két pályázatot nyújtott be.

A Mertium Kft. 2018.03.20.-án benyújtott pályázatát 2019.06.20.-án, a Mertium-Plus Kft. 2018.04.23.-án benyújtott pályázatát 2020.02.21.-én, támogatásra alkalmasnak minősítette a vidékfejlesztési program irányító hatósága.

A projekt végrehajtásának hatásaként, a Mertium Kft. képessé válik egy új termék, a biomassza előállítására.

Ez különösen fontos abban az időszakban, amikor a zöldhulladékok szabadtéri égetése tilos, ill. korlátozott, a foszilis energiahordozók mennyisége csökken, áruk pedig folyamatosan emelkedik. A vágástéri hulladékok feldolgozása olyan piacképes termék előállítását teszi lehetővé, mely a piac minden szereplőjének kedvező. A fakitermelők, kiskerttulajdonosok megszabadulhatnak a számukra nem hasznosítható hulladéktól, a biomassza előállítói, továbbfeldolgozói (Brikettgyártók.) pedig kedvező költségterhelés mellett jutnak alapanyaghoz. A biomasszából esetünkben a továbbfeldolgozás során fabrikett készül, melynek megvásárlásával a fogyasztók egy rendkívül jó hatásfokú tüzelőanyaghoz jutnak. A biomassza piacképessége nem kérdés. Ma Magyarországon erdők tűnnek el a fatüzelésű erőművekben. A lakossági fogyasztók is tömegesen tértek át fatüzelésre a földgázról. Mindez abba az irányba mutat, hogy az erőműveknek és városi fűtőműveknek is alternatívát kell találni az egyre szűkülő tűzifa piacon.  Keresleti piac alakul ki, ami jelentősen növeli az árakat és megnehezíti az erdőgazdálkodás egyensúlyát. Az általunk előtérbe helyezett faapríték, a brikettgyártáson túl az erőművekben is gond nélkül értékesíthető. Az átvételi árakat a nedvességtartalom és az apríték frakciómérete határozza meg.

A Mertium Kft. feladata a biomassza előállítása, melyet kapcsolt vállalkozásunk, a Mertium-Plus Kft. dolgoz fel, és értékesít a fogyasztóknak. Az értékesítésre kerülő fabrikett tárolása, szállítása gazdaságos, kezelése, adagolása tiszta és egyszerű. Az alacsony nedvesség és hamutartalom mellé magas kalória érték párosul, így a brikett elégetése gazdaságosabb, mint a tűzifa.

Cégcsoportunk sikeresen pályázott a biomassza előállításához szükséges gépekre, mérőeszközökre, valamint a brikett gyártására szolgáló telephely felújítására, korszerűsítésére.

A Mertium Kft. a projekt során beszerzett egy 50 LE. teljesítményű kistraktort pótkocsival, egy AVANT 528-as rakodógépet, valamint nedvességmérő berendezést és egy hitelesített mérleggel és nyomtatóval ellátott raklapemelőt.

A projekt azonosító száma: 1922298692

A projekt megvalósításának cím: Csemő, Kossuth Lajos utca 28.

A támogatott tevékenység tervezett összköltsége: 14.121.838 Ft.

A támogatás intenzitása 65%, melynek összege: 9.179.194 Ft.

A projekt megvalósításának fizikai befejezése: 2020.03.11

A Mertium-Plus Kft. a támogatás igénybevételével telephelyfejlesztést tudott végrehajtani. A brikettgyártásnak otthont adó csarnok épület korszerűtlen vas nyílászáróit, korszerű hőszigetelt nyílászárókra cseréltük. Az épület teljes külső hőszigetelést és színezést kapott, így nem csupán az épület komfortján, hanem külső megjelenésén is sokat javítottunk.

A projekt azonosító száma: 1927299049

A projekt megvalósításának cím: Cegléd, Törteli út 12.

A támogatott tevékenység tervezett összköltsége: 15 384 610 Ft.

A támogatás intenzitása 65%, melynek összege: 9 999 996 Ft.

A projekt megvalósításának fizikai befejezése: 2021.05.31

A projektek végrehajtásának eredményeként, a felhívás céljával egyezően, mindkét társaság növelte versenyképességét, 1-1 fővel növeltük alkalmazottainak létszámát, valamint a Mertium Kft. új tevékenységet indíthatott.

További info: www.mertium.hu

https://ec.europa.eu/agriculture/

Comments are closed.